Életerős erőemelő – Sas Sándor paralimpikon

Az erõemelés az egyetlen olyan mozgássérültsportág, amelyben fel tudják venni a fogyaték nélkül élõkkel a versenyt. Vannak súlycsoportok, amelyben még jobbak is náluk. Sas Sándor erõemelõ. Gyermekként lett mozgássérült, véletlen folytán. Jelenleg sikeres vállalkozó, pezseg benne az életkedv. Még csak huszonéves, de már tele van életbölcsességgel. Legutóbb Athénban a 90 kg-osok között 182,5 kg-os teljesítménnyel a 9. helyen végzett.

– Mondtad, hogy jobbak vagytok az épeknél, egészségeseknél. Ez mibõl fakadhat?
– Mivel mozgássérült vagyok, rákényszerülök arra, hogy a felsõtestemet használjam. Tudjak közlekedni, dolgozni a hétköznapokban. Nagyobb intenzitásnak van kitéve a felsõtestem. Ebbõl adódik, hogy nagyobb fizikummal rendelkeznek a mozgássérült sportolók, mint az egészségesek. Õk napi 3-4 órában edzenek. Ezzel be is fejezik az intenzív fizikai terhelést az edzõtermekben. Egy mozgássérült a nap 24 órájában. Az edzõtermen kívül is

Ha egy mozgássérültnek van tehetsége az úszáshoz, víváshoz, azt ki tudja bontakoztatni 3-4 év alatt. Akár lehet paralimpiai bajnok is. De az erõemeléshez 10–15 év rutinra van szükség. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy ha valaki tehetséges fekvenyomó, akár 2 év múlva paralimpiai bajnok lesz.
Ebben a sportágban a bajnokok általában 30–35 évesek. Sõt, léteznek 50 éves versenyzõk is, akik nagyon jó erõben vannak, és csúcsokat döntenek meg. Ez egy hosszú út, mint a Forma–1-nél is. Ott sem egyik napról a másikra születnek a világbajnokok

Hogy kerültél kapcsolatban a sporttal?
– Egy mozgásjavító általános iskolába jártam a Mexikói úton. Ott olyan a szellemiség, hogy bármilyen sporthoz hozzá lehet férni. Minden lehetõség adott ehhez, akár ússzon vagy teniszezzen az ember. 8 éves korom óta intenzíven sportolok, úsztam, teniszeztem, maratoniztam, kosaraztam, atletizáltam.
– Az erõemelés gondolata honnan jött?
– Nem magamtól. 14–15 éves koromban minden sportágban azért tudtam kimagasló eredményeket elérni, mert jó fizikai adottságaim voltak. Akkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy ezen az úton kellene továbbmennem, ahol az erõvel tudnék érvényesülni.
1996-ban a TF-en tartottak gyermeknapi rendezvényt és országos fekvenyomóversenyt is. Láttam, hogy ott súlyt lehet emelni, és csillogó szemekkel odamentem Nádas Pali bácsihoz, az akkori igazgatómhoz és testnevelõ tanáromhoz, hogy én ezt szeretném csinálni.
Itt a lehetõség, ki kell próbálni! Akkor lehettem 16 éves, és addig nem láttam súlyzót. Életem elsõ nyomása 95 kg volt. Ez nagyon szép eredmény, az átlagember 50–70 kg között nyom. Ott figyeltek fel reám, és országos bajnok lettem. Ekkor mondták, hogy hamarosan lesz nyílt Európa-bajnokság, és ott már 125 kg-ot nyomtam, amivel ötödik lettem, pontszerzõ. Innentõl indult a sportpályafutásom. Három nyílt Európa-bajnokságon vettem részt.
A 2003-as Európa-bajnokságon harmadik lettem. És nagyon-nagyon kevés választott el a második helytõl. Testsúlykülönbséggel maradtam le, a második helyezett 40 grammal volt könnyebb nálam.